Kutyák a médiában

Filed under :A szülő felelőssége


Ez a nap más- Magyar Máltai Szeretetszolgálat programja

Filed under :A szülő felelőssége

A Rex Komáromi Állatvédő Egyesület ( http://www.rexkomarom.hu/ ) színeiben, mi is ott voltunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja által szervezett Ez a nap más című előadássorozaton, szeptember 24-én Komáromban.

A rendezvényen a legkülönbözőbb programok mellett paralimpia, egészségsátor, ügyességi verseny, kutyával kísért foglalkozás gazdagította az eseményeket.

http://www.komaromtv.hu/videos-hirek/hatter/2011/09/26/ez-a-nap-mas/

 

A Rex Komáromi Állatvédő Egyesület sok befogadható, nyitott és lelkes kutyával érkezett a rendezvényre, illetve a nap folyamán egy komáromi kutyás sétát is megszerveztek, ahol az emberek figyelmét szerették volna felhívni az állattartás felelősségére. Itt nem csak a kutyákat sétáltattuk meg, hanem saját készítésű felhívó plakátokkal konkretizálták a séta célját.

És még itt szeretném felhívni azoknak a figyelmét, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy ebben az egyesületben évek óta olyan lelkes kis csapat dolgozik, akik megkönnyítik és megmentik a felelőtlen állattartók kutyáit, úgy hogy saját házukba, saját kertjükbe szállásolják el az elárvult ebeket, mert eddig támogatás híján nem tudtak saját területet szerezni. További lelkes és kitartó munkát kívánok nekik!


Beszéled a kutya nyelvet?

Filed under :A szülő felelőssége

Szociális képességek, finommotorika, nagymozgás, kognitív képességek…és így tovább. Gyógypedagógusként mindig képességterületekben, szükségletekben, fejlődési szintekben gondolkodom. Ezért is gondoltam arra, hogy a kutyakiképzés az nem a legjobb szó a kutyákkal való kapcsolatépítésre.  Hiszen, ha mégis úgy döntünk, hogy kutyaiskolába fogunk járni, akkor azt hisszük, hogy vezényszavak hatására jól irányítható kutyát fogunk kapni.

Nos, véleményem szerint a kutyakiképzés a kapcsolatépítéssel kezdődik. Megtanulunk és megtanítjuk a kutyát a közös nyelvre, ami talán a nyelvtanulással hasonlítható össze. Mivel mi nagyon értelmes lényeknek valljuk magunkat, tegyük fel, hogy már tudunk kutyául, ezért éppen a mi feladatunk az, hogy a kutyát beillesszük a mi társadalmunkba és megtanítsuk emberül. Az a kutya, akinek jó nyelvtanára volt nagyon jól boldogul az emberei társadalomban.

De nézzük a másik szemszögből, az ember kapcsolatát a kutyával a mai rendszerben. Nemrég láttam  egy hölgykíséretben lévő három gyermekes kerékpáros gyermekcsapat találkozását egy területen kint lévő kutyával. A hölgy feltűnően hangos rikácsolására lettem figyelmes. Ahogy néztem a kis csapatot, kezdetben azt hittem, hogy a gyermekek kontrollálása borította ki a hölgyet. Aztán rájöttem, hogy nem. A vezető irányította a csapatot a veszélyes helyzetben. A kutya pedig a legértetlenebb barátságos pózban állt a biztonságos távolságban. Ki volt a veszélyforrás? Hát a kint lévő kutya.

Nézhetnénk ezt a jelenetet egy ténylegesen pánikba került, agresszív viselkedésű kutyával. Azt hiszem nem kell fejtegetnem a végkifejletet egy magas hangon kiabáló  mozgásban lévő személy találkozása kapcsán. De nem is ez szomorít el igazán, hanem az, hogy három gyermek ezt a mintát kapja.  Ezek a gyermekek sem fognak semmit tudni a kutya ösztönös viselkedéséről, kommunikációjáról, igényéről és szükségleteiről.


Kutyával nyaralni

Filed under :A szülő felelőssége

Mikor gyerek voltam fel sem vetődött, hogy a család egy szem kutyáját több napos kirándulásra magunkkal vigyük, azt nem is kell mondanom, hogy a házba sem járhatott be. Aztán más lett a helyzet mikor már kutyáink száma 4 lett és szabadon járhattak ki-be a házba és boldogsággal túrtam arcomat a szőrükbe a délutáni csendes pihenő alatt.

Ahogy a kutyatartás szokásai változnak, úgy változnak a vendéglátó egységek kutyabarát szokásai is. A kutyatartók között is vannak, akik úgy gondolják, hogy a kutya legjobb helye a kennel és lánc, de vannak, akik a legextrább dolgokat is megveszik kedvenceiknek. A mai „kisállat nem hozható” és „hozható” kategóriai is így működik. Mindenki szabadon dönthet.

Az idei évben is volt lehetőségem belekóstolni a különböző lehetőségekbe, íme a tapasztalatok.

 

Ici-pici korom óta imádom a szelidi tavat, mely Dunapatajhoz tartozik. A SzePi-Üdölő és kempingben szálltunk meg, ahol a kutyákra nem kellett fizetni, pedig 3 airedale terrierrel érkeztünk. Ez a hely a ember és kutya számára is az örömök szigete. A reggeli csendes futásomat több útvonalon tehettem meg, az egyik hátul a mezőkön, a másik a tó mellett. Szomorú, hogy a tóban a nyári időszak alatt kutyát fürdetni tilos.

http://szelidi-to.hu/szallas_hun.html

 

 

 

 

Szekszárdi szállást is kipróbáltunk. Ez a Gemenci Kiránduló Központ – Kemping volt, ahol leesett az

A bátor bika, a katica és a kutyaállam annyira természetközpontú és állatbarát volt. A kutyákért nem kellett fizetni és a szállás mögött kialakított állatsimogatóhoz is bemehettek, a kutyák. Ami még színesítette, hogy természetvédelmi körzet mellett volt, így 100 méter után már a tanösvényeken barangolhattunk ebeinkkel.

 

http://www.szekszard.hu/gemenci_kirandulo_kozpont

 

És végül, hogy ne csak szépet és jót írjak. Abbázia Country Club nemesnép. A kutyákért 2500 ft-ot kellett fizetni per kutya/per éjszakára. Annak ellenére, hogy gyönyörű helyen van, nincsenek túrautak a közelben. Csak az autóúton mehetsz a kutyával. A hely inkább olyan, mintha azoknak az embereknek szólna, akik a természet közelségét szeretik, csak bele ne kelljen menniük.

http://www.abbazia-nemesnep.hu/


Előadássorozat A Kossuth Klubban

Filed under :A szülő felelőssége


II. Művészetterápiás Világkongresszus

Filed under :A szülő felelőssége

2011.08.30.-án Dr. Hász Erzsébet felkérésére előadást tartottunk a II. Művészetterápiás Világkongresszuson, Művészi képességek erősítése a kutyával kísért foglalkozásokon címmel.

Tartottunk, mert nem egyedül mentem. A kongresszus angol nyelvű volt és csak 20 perc állt rendelkezésünkre, hogy egy igazán jó előadást tartsunk. A hallgatóságot pedig nem azzal akartam lenyűgözni, hogy milyen szépen küzdök az angol nyelvvel. Nagy fejtörést okozott, hogy ki is az, akit felkérhetnék, hogy segítsen úgy, hogy tudja mi is ez a munka valójában és anyanyelvi szinten használja az angolt. Egyetlen ember jutott eszembe, akivel 2008-ban találkoztam egy előadásom alkalmával. Leidl Andrea azóta bevetette magát a sűrűjébe és a kutyás felvezető képzés mellett még egy kutyakiképzői és kutyakozmetikus végzettséget is megszerzett.  Maximalista szemlélettel készítette el az előadás angl nyelvű változatát és még kutyáját Madort is elhozta az előadásra, hogy az elméleti részt gyakorlati részekkel is gazdagítsuk. Blogomon keresztül is köszönöm, hogy az én magyar kis gondolataimat angol nyelvbe öntötte és kutyájával képviselte előadásunkat. Aki kíváncsi többet megtudhat róluk a www.mador.hu honlap címen, illetve akit az előadás is érdekel megtekintheti a www.therapydog.hu-n. És ha valaki még ezt is kevésnek találja oldja meg kis rejtvényünket.  


Néhány gondolat

Filed under :A szülő felelőssége

2003 óta tartok kutyával kísért foglalkozásokat, mely alatt dolgoztam saját kutyával, kutyás felvezetővel. A kutyás felvezető képzés egyre jobb, mivel egyre jobban együttműködő és feladatát értő személyek kerülnek ki ezekből a képzésekből. Viszont a szakemberek számára (pl.: pedagógus) is csak ezek a képzési lehetőségek vannak jelenleg is, ami számukra nagyon egyoldalú. Teljesen a szakember személyisége, szakmai felkészültsége, illetve kreativitása határozza meg, hogy milyen hatékonyan kezdi el a munkáját. A vizsgarendszer és a felkészítés a kutya oldalról közelít, üresen hagyva ennek szakmai dokumentációs, publikációs és tanulmány részét. Pedig eredményeket igazán a felkészült szakemberek tudnak létrehozni. Ezt a mai viszonylatban található magyar nyelvű irodalom azt hiszem méltán tükrözi. A saját kutyával dolgozni akaró szakembereket frusztrálják a kutyával való követelményekkel. Manapság már vannak akik nap mint nap jegyzik a kutyával végzett gyakorlást és láttam már olyan felvezetőt is aki a tényleges munka alatt szabadkozott a kutyája miatt, pedig a célcsoport a többségében az ő kutyájával akart kontaktusba lépni. Ezt talán azzal a példával tudnám érzékeltetni, hogy akit egész életében megszóltak, kinevették az éneklése miatt az hogy fog felszabadultan énekelni a munkája közben? A kutya számomra a foglalkozások alatt mint egy élő „eszköz” vesz részt, hogyan dolgozzon az vele, aki fél, hogy kiesik a kezéből. Egy kutya nem egy robot, mindig lesznek gyengeségei és erősségei. A szakembereknek pont az a feladata, hogy ezt felismerve alkalmazza a különböző mérettel, tulajdonságokkal megáldott kutyákat, és a célcsoportnak és a kutyának megfelelő feladatokat állítson össze. Az ebben dolgozó embereket tisztelettel kéne kezelni és erősíteni a kutya-ember közötti kapcsolatot. A kutyával kísért foglalkozások nem csak a feladatok végzéséből áll, hanem fontos az is, hogy akikkel dolgozom azokba bízzam és ők is bízzanak bennem. A kutyával kísért időnek nem csak szakmailag célorientáltnak kell lennie, hanem felszabadultnak és vidámnak.


Ovis kutyabemutató videó

Filed under :A szülő felelőssége
A Tóparti ovisok kutyákkal kapcsolatos ismereteit bővítettük kutyás foglalkozásokon.

A Komárom Városi Televízió riportja:

http://www.komaromtv.hu/videos-hirek/magazin/2011/05/24/ovis-kutyabemutato/


Kutyás munkafüzet

Filed under :A szülő felelőssége

Kutyás munkafüzet

A kutyával kapcsolatos ismeretek annyira nyilvánvalóak, hiszen nap, mint nap találkozunk kutyákkal. Az embereket kutyavásárlásnál nem fogja el a szorongás, hogy vajon képes leszek-e megnyugtatni, ha izgatott, észreveszi-e ha fél, ki tudja-e elégíteni szükségleteit és igényeit? Aztán kiderül, hogy nem, mert a kutya unalmában felássa a kertet. Mit reagál a jó kutyatartó…a kutya alapjában véve rossz…zárjuk kennelbe. A kutyaismeretnek is megvannak a fokai és szintjei. Ebben az öt oldalas kis munkafüzetben az alapok alja van.

Kattints a képre és mérd meg kutyás alaptudásodat!


Itt a képzés ideje!

Filed under :A szülő felelőssége

Sokat írtam már “A MÓDSZERRŐL”, ami megváltoztatta a hozzáállásomat a képzéshez. A lényeg a lényeg, hogy azóta lelkesen készülök a négy kutyámmal a vizsgákra.
A hétvégén elmentünk kirándulni és mivel kutyáim kirobbanó energiával bírtak, elővettem őket egy kis munkára. Idegen környezetben (őzek, nyulak járta helyen), ahol a távolból kutyaugatás hallatszott, zavaró tényezők között, póráz nélkül, egy kis jutalomfalattal szórakoztunk…