A szakmai és tudományos leírásokat egy kicsit félretéve egy saját történettel folytatnám. Írásaim között a szocializáció gyakran említett és központi téma lesz. Ez az alapja a békés együttélésnek, ami sosem olyan egyszerű, mint ahogy ez le van írva.

A támadás és műtét után

Hazánkban a kutyavállalás nincsen feltételekhez kötve, vagyis teljesen mindegy milyen felkészültséggel, lehetőségekkel és tudással vesz magához az ember egy kutyát. Általában a kutyák nevelése és oktatása teljesen szubjektíven a család elképzelései szerint történik. Nincsen egy általánosan elvárt norma, aminek meg kell feleni. Ha “Jolán néni” nem is tud semmit a kutya ösztönvilágáról, nevelési és oktatási módszereiről és értetlenül tekint az arcodba, ha megemlíted az operáns kondicionálást, akkor is bátran állíthatja, hogy az ő kutyája jámbor és ennek megfelelően élheti kutyás életét. De ha úgy gondolja a kutyát egész életében ketrecben tarthatja.

Családalapítás címén a 23. kerületbe helyeztük otthonunkat. Költözés, kutyák szoktatása, építkezés, babavárás és minden öröm és teher, ami ezzel a folyamattal jár. Csak mi még kaptunk mellé egy “jámbor” harci kutya keveréket, akinek szabad kijárása volt a kertből az utcára. Ahogy tetszett úgy és akkor indult a világnak, mikor kedve szottyant. Miután odaköltöztünk és rájött, hogy nálunk kutyák vannak, kíváncsisága egyre gyakrabban felénk vitte. De ha éppen nem is volt a kerítésünk előtt, a kapu hangjára már indult is hozzánk. Ebbe beletartozik az is, hogy mi sem voltunk elég elővigyázatosak, mert még nem keveredtünk verekedésbe. Így úgy ugrattuk a kutyákat a kocsiba, hogy kiálltunk az autóval, szöszmötöltünk még a házban, majd együtt szálltunk a gépjárműbe. Egy ilyen alkalommal történt az első véres találkozó. Gyorsan történt, összeszaglászás, harc és pánik. Rettenetesen nehéz leszedni egy ilyen kutyát a sajátodról a gazdája nélkül. Ezek a kutyák egyszerűen egy helyen megfogják és levakarhatatlanul lógnak az áldozaton. Ha egy helyen jól megfogja ott nem ereszti, csak ha szakad a hús. Kutyám, mivel a fej és nyak környékén ragadták meg, tehetetlenül és eredménytelenül vergődött. Nem emlékszem, hogyan szedtük szét őket, de az esemény pillanatképei világosan villanak be. Az első találkozást megúsztuk nyílt orrsebekkel és fül összevarrással. De innentől kezdve az én kutyáim sem a bamba szemlélődő kategóriába tartoztak. Mind a két kutyám megkapta az első igazi beavatást, mi meg megkaptuk a feladatot, hogyan hozzuk helyre a kutyáinkat szocializációs szempontból. A kutyák innentől kezdve acsarkodó állatokká váltak a kerítésnél, mikor a “jámbor” kutya megjelent. Jeleztük a kutya gazdájának a problémát, de ő erre vállrándítással csak azt válaszolta, hogy nem tud vele mit csinálni.

A “jámbor” kutya továbbra is járt a kerítésünk elé és jobbra-balra szaladgálva acsarkodtak egymásra. Ez ment egy hónapig, majd ezt is megunták. Látógatónk a betonkerítésre feltett lábú kutyámat lábujjainál elkapta és a szájában lévő idegen hússal folytatta a jobbra-balra szaladgálást. Amit a kutyám hallatott az nem vinnyogás vagy nyűszítés volt, hanem igazi fájdalommal és rémülettel teli ordítás. Párom kirohant, de mivel az egyik kutya bent a másik kutya kint helyzet állt fent, ki kellett nyitnia a kaput. Bentről a kutyámat csak úgy lehetett volna leszedni, ha csonkoljuk a harci kutya szájában lévő részekkel. A kinti oldalt kellett rávenni, hogy engedje el a testrészt. Nyitotta a kaput és láss csodát, a kutya gazdája gyermekével szótlanul nézték az előadást. Felszólításra hajlandó volt segíteni megoldani a problémát és a kutyája szájának feszegetésével valahogy sikerült elengettetni a kutyám lábát.

A helyzet brutalitását és az eseménnyel járó adrenalinfröccsött nehéz visszaadni. Kutyám testétől levált, egy húscafattal lógó lábujjai borzalmas látványt nyújtottak. Lépnünk kellett, mert a békés megbeszélés nem segített. Kihívtuk a rendőrséget. Mire kiértek a kutya eltűnt a tulajdonossal. Az otthon maradt személyek azt állították, hogy nem tudják hova ment és azt sem, hogy mikor jön vissza. A rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, de sok jót nem tudtak ígérni. Csak akkor intézkedhetnek, ha emberi sérüléssel járt volna a támadás. Állatvédő ügyvédekkel is felvettük a kapcsolatot, de azt mondták, hogy az ügy /feljelentés, bíróság, ítélet/, olyan hosszadalmas, hogy addigra a kutya ki is múlhat, öregségben!

A kellemetlen tapasztalatok mellett közel 70.000 forinttal, egy amputált kutya lábujjal, kettő visszavarttal és két barátságos kutyával lettünk szegényebbek. A szuka harci kutya keverék csak a szukámat támadta, ő is az volt. Kan kutyám tehetetlenül próbálta védeni. Az eset két éve történt, de még mindig nem sikerült a kutyáimat teljesen helyrehozni. Ami annak is köszönhető, hogy itt sok ilyen kutya van. Elkezdtem őket kutyaiskolába vinni, együtt, hogy megtanuljuk a helyzeteket kezelni, de a gyermekem miatt, aki akkor 1,5 éves volt, eltanácsoltak minket. Szerencse, hogy az S.O.S. Mentőkutyások befogadtak minket. Nem csak rengeteget tanulok tőluk, hanem a kutyáim is rohamosan fejlődnek. Jó végre úgy látni őket, hogy szabadon szaladgálnak 10-15 kutya között anélkül, hogy félnének, hogy megtámadják őket.